Tompa Piknik
Kertfesztivál
Meghívó, plakátok
A Vidám Páva — Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház,
a Spanyolnátha művészeti folyóirat,
Hernádkak Község Önkormányzata,
a Vidám Pávai Művészeti Értéktár
és a Magyar Küldeményművészeti Társaság
tisztelettel meghívja Önt
Tompa Mihály születésének 208.,
a Vidám Páva és a Vidám Pávai alapításának 4. évfordulója alkalmából
a Magyar Művészeti Akadémia Miskolci Regionális Munkacsoportjának
együttműködésével és támogatásával rendezett
TOMPA PIKNIK
című 33. Önök Kerték Spanyolnátha Kertfesztiválra.
Harminchárom
Harminckét Önök Kerték Spanyolnátha Kertfesztivált írtunk Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválnak. Mivel meglehet, ebben a „formaságban” föld-utolsó, ég-első az ég-leső számlálás, s hogy ennek kimondvakimondatlanságával mindenkit jól összezavarjunk, itt az ideje a megújhodásnak 🙂
Fecske Csaba
Hetvenhét magyar énmese
Borító, fülszövegek, impresszumok
idő pihenj ne számolj még velünk
hallgatnak hű szolgáid a kövek
mit is titkolnak el miféle bűnt
amit értünk a város elkövet
megfontolt utca közelít felém
mohó sötétje elbánik velem
elalvó lámpák álma most a fény
angyal árnyéka verdes szívemen
tegnap jó volt bár tegnap nem is volt
mindig ma van de minden nap más nap
mivé legyen ha volt de eliszkolt
rozsdás szegként meredek belőled
városom azért ne tarts hibásnak
minden elhallgatott szó merő seb
Fecske Csaba
(1948-2025)
Szobor születik
In memoriam Fecske Csaba
Drága Barátunk! Mint az utóbbi években, idén is megérkeztünk. Szervezetten, a Szervezet utcába. Nóra, Klári, Tibor, Gábor, Pali, Levi, meg szerény személyem. Ezúttal nélküled!
Akciónk dugába dőlni látszik, de csak kútba esett. Néhány napja – az egyébként figyelmes házigazda. Botra támaszkodva, ám a szokásos (hisz ismered!), bár kissé keményebb öleléssel fogad. Fürdőköpenye alól kivillan a törzsét rögzítő bordafogó páncél: testbandázsa.
Hetvenhét magyar énmese
A kötet előszava
A tavalyi Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban Fecske Csaba Hetvenhét magyar énmese című kötetének ajánlásaként azt írtam, hogy szerzője termékeny költő. Míg más költők koruk előrehaladtával egyre kevesebbet írnak, ő egyre többet, szinte évente sorjáznak kötetei, az irodalmi lapok rendszeresen közlik írásait. Úgy viselkedik, mintha valakinek el kéne számolnia, amit csak lehet, idejében begyűjteni ama nagy csűrbe, amit aztán az idő vagy föléget, vagy nem. A gyufa az utókor kezében.
Hetvenhét magyar énmese
Utsószó
Ha legközelebb találkozunk, megkérdezem, mi a véleményed arról, hogy Macska a fára. Mi a véleményed, ha ez lenne címe, ha valaha megszületne, az első gyerekverskötetemnek. Jónak tartanád-e, ha csak azért, mert arra utal, mennyire szeretném majd gyerekversben fejtegetni nyelvi csínjainkat-bínjainkat, többek között „a macska fel van mászva a fára”-típusú kedves helytelenséget.
A légyotton ízlelgetjük majd, mi lenne, ha nem számolnánk a névelővel, Macskafára, Macskafa. Olyan a lakásban élő macskáknak van. Koptatófa, aminek, mondod, ha vasstibisen a végéről hagynánk el a nemnévelőként szereplő hangzóját, az már szinte az állat fújására emlékeztető, hangutánzó szó: koptatófff.
Genesius-imák
Genesius-imák
A 2023-as Ars Sacra Fesztivál keretében indította el Mikita Gábor színháztörténész családjával a miskolci Genesius-ünnepet, azzal a szándékkal, hogy Szent Genesius, a színészek védőszentje köré új színházi ünnepet építsünk – olyat, amely teret ad a szakralitásra nyitott színházi gondolkodásnak, a közös elmélkedés és önreflexió igényének.
A Spanyolnátha művészeti folyóirat e kezdeményezéshez kapcsolódó, Genesius-imák című blokkjába színészeket, előadóművészeket kértünk fel, hogy irodalmi formában – versben, imában, belső monológban, vallomásban – fogalmazzák meg, hogy milyen kérdések foglalkoztatják őket 2025-ben, miben hisznek, mit kérnek, hogyan viszonyulnak hivatásukhoz, önmagukhoz, egymáshoz és a transzcendenshez ebben a zaklatott, mégis új lehetőségeket hordozó időszakban.
Jobb világról álmodom
Olyanról, ahol az emberek tisztelik, még jobb, ha szeretik is egymást, ahol béke van, ahol az ember nem a másik farkasa. Olyanról, ahol az önzés és a gáncsoskodás helyett egymás segítése áll a középpontban, ahol fontos a jó közérzet, a boldogságérzet, a pozitív életminőség. Gondoljunk csak bele, mennyivel előrébb tartana a világ, ha az ember a saját belső hajtóerőit nem a másik megalázására, eltiprására és elpusztítására, hanem inkább a maga és a környezetének fejlesztésére, gyarapítására és építésére használná.
Soha nem hittem volna, hogy a 20. század vége és a 21. század eleje a rombolásról szól majd. (Persze, nem vagyok a világ elitjének a tagja, hogy előre eltervezhettem volna, vagy meghatározhattam volna bármit is történelmünk alakulásában.) Én az emberi lélek fejlődésében hittem, ezáltal egy jobb világot reméltem!
Az új szerep
Még nem ismerem jól. Kétségtelen viszont, hogy már az első megjelenésével magára vonja a figyelmet. Szeretem az ehhez hasonlatos erős benyomás élményét. Tetőtől-talpig végigmérni, fürkészni a mimikáit, követni a gesztusait, és alig várni, hogy megszólaljon. A hangja, a kimondott mondatok tónusa, és amit közöl, elengedhetetlen, hogy meglegyen bennük az összhang, és tetszést nyerjen. Ő ilyen. Muszáj észrevenni. A tömegből is kitűnik, és bárki akaratlanul a követőjévé válik. Kicsit magasabbnak képzeltem, és aggódtam, hogy majd lötyögni fog a lábamon a cipője. Annál rosszabb nem is lehetne, ha minden lépésnél elvonná a figyelmemet. Pláne, hogy életveszélyes. Ezért is megnyugtató érzés, hogy a cipő nem csak pontosan illik a lábamra, kényelmes is. Tetszik az ízlése és az igényessége, a mindig alkalomhoz illő ruhája és ékszere.
Szent komédiás
Szent Genéziusz, a színészek védőszentjének tiszteletére
Ahogy a komédiásból szent,
a gúnyból áldás, a játékból áldozat,
a bukásból felmagasztaló kapcsolat,
ahogy az őrjöngő tömegből közösség,
a borból vér, az ostyából a szétszaggatott test
hirtelen eucharisztiává emelkedik.
Az átváltozás, a megformálás izzó misztériuma.
Megtestesül a szerepben a látható és a láthatatlan,
az ember és az emberen túli lényeg.
Őstitok. Ahogy az anyag Lélekké sűrűsödik.
A pillanat művészetében az örökkévalóság lüktetése.
Szárnyhoz az Angyal.
Szent Genezius, a valódi szereposztó
Sokat hiszünk magunkról. Sok ember tükörként tükrözi vissza személyiségünk egy részét, és minden tükör más képet, más igazságot mutat. Gyakran azonosítjuk magunkat hétköznapi szerepeinkkel: „Én ilyen vagyok…”, és rögtön kibújunk a tulajdonságaink felelőssége alól. Mindennapjaink különböző szegmenseiben mindig másként vagyunk jelen.
Sok feladatot vállalunk, mígnem egyszer egy szerep ránk nem talál, és hirtelen rácáfol mindarra, amiben hittünk. Szent Genezius, te is azt hitted, hogy Isten nélkül is érdemes létezned. Egészen addig, míg Ő meg nem talált téged. Téged nem pusztán egy szerep talált meg, hanem a sorsod.
Jegyzet az emberhez
Forrong a közélet. Dúlnak az indulatok. Az ember gyakran nem is sejti, hogy az, amit védeni vél, talán épp azt fedi el, amit megérteni kellene. Sokszor eltűnnek a határok: nem látjuk már, mi választ el, de azt sem, mi köt össze. Elmosódik a vonal a vélemény és a vád, a szándék és a vészkiáltás között. Aki pedig megpróbál kiemelkedni ebből, azt könnyen megvádolják: elrugaszkodott. Pedig talán csak felül szeretne emelkedni.
Nézem az embereket. Fáradtak. Túl sok a pofon, a csalódás, a hiábavaló gesztus. Ezért aztán sokan már csak a támadást ismerik. Nem a jót keresik a másikban, hanem a rést a pajzson. Ahol be lehet hatolni, és le lehet győzni. .
Ajándékok
A Jóistentől rengeteg ajándékot kaptam.
Egyáltalán nem közhely az, hogy „az életemet”… Ugyanis ha körbenézek a világban, számos életet látok, és közöttük az enyém az, amiért naponta és naponta többször is hálát adok.
Hívő, hitüket gyakorló és megélő családba születtem, ami kivételes adomány. A ’60-as években gyermekeiket hittanra járató szüleim csendes állásfoglalása volt ez a rendszerrel szemben, húgomnak és nekem pedig magától értetődő viselkedés, hogy hittanra jártunk, elsőáldoztunk, bérmálkoztunk, kirándultunk a kisközösséggel, templomi énekkarral.
Egy komédiás siralmai
Anyukám sokszor figyelmeztetett gyerekkoromban, hogy ne a földet nézzem, előre tekintsek.
Harmincas éveimben már tudtam, hogy csak felfelé érdemes nézni.
Egy évtizeddel később kapizsgálni kezdtem, hogy mégiscsak jobb lesz mindig előre, akkor nem fogok állandóan elbotlani. De így is megtörtént. Kapaszkodóm a feltápászkodásban odafenn volt. Feltekintettem, és felálltam.
Elmerengtem azon, hogy milyen régen nem hajtottam le a fejem. Pedig gyerekkoromban folyton. Mindent észrevettem, a koszt, a köpedéket, foltos aszfaltot, törött köveket, hajléktalanok mocskát.
25. Légyott — Tompa plusz Jókai plusz Lévay
Olyan volt az égbolt
Ad notam Tompa plusz Jókai plusz Lévay
— Napokig mesélhetnék fürdőélményeimről – kezdett bele eleve végtelennek tervezett mondókájába Tompa, miután elhessegette a kissé tapintatlan felszolgálót a fürdőhely számtalan filagóriájának egyike árnyékában szivarozó és iddogáló háromfős társaság közeléből. – Ha kevésbé érdekel a teológia és a poézis, Istenemre mondom, balneológus vált volna belőlem.
— Napokig mesélhetnék fürdőélményeimről – kezdett bele eleve végtelennek tervezett mondókájába Tompa, miután elhessegette a kissé tapintatlan felszolgálót a fürdőhely számtalan filagóriájának egyike árnyékában szivarozó és iddogáló háromfős társaság közeléből. – Ha kevésbé érdekel a teológia és a poézis, Istenemre mondom, balneológus vált volna belőlem.
– Szerencsénkre helyesen választottál, Barátom – vette elejét a várható szóáradatnak Lévay a maga diszkrét módján. – Az elszalasztott, soha vissza nem térő lehetőségek felett felesleges lamentálni. Igyunk inkább Miskolc díszpolgáraira!
Az önérzetében sértett Tompának illett volna pohárköszöntőt mondania, ám csupán felemelt pohárral biccentett társai felé.
– Aprópopó, díszpolgárság. Tudjátok, hogy én Bács-Bodrog vármegyében is kiérdemeltem ezt a címet? Majd válaszra nem várva, belekezdett az egyedi stílusú előadásába Jókai. – Olyan volt a délvidéki Zombor, a hajdani Czoborszentmihály felett az égbolt, mintha végigöntötték volna egy vödör szarral. Abbáziából voltam hazatérőben, amikor átvettem a kitüntetést. Az Adria partján felkeresett Fábián Marcell zombori pandúrdetektív, a modern kriminológia délvidéki meghonosítója, ő közölte velem a hírt. A nejem persze eltessékelte a nászúton lévő nyomozót, mert szerinte üdülés közben is folyton írnom kellene, de annyit mégis megtudtam, hogy az általam ismeretlen Sándor Béla megyei főispán ötlete nyomán Zombor város 1893. május 30-án megtartott közgyűlésén egyhangúlag megválasztottak díszpolgárrá. A Magyar Polgári Kaszinó erre az alkalomra dombornyomású bőrrel kárpitozott karosszékeket készíttetett és koncertzongorát vásárolt. A közgyűlés a Vadászkürt Szálló előtti teret rólam nevezte el.
— Ha már Bács-Bodrog megyeszékhelyét említetted, nekem is van egy oda passzoló történetem – vette át a szót a nagy mesemondótól Lévay. A város polgárai közadakozásból színházat építettek, forgószínpaddal, meghitt páholyokkal, két karzattal, 330 férőhellyel. Itt játszotta a Nemzeti Színház Lándzsarázó Vilmos Arany János barátom mellett általam is fordított Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiáját. Na és kivel, no, kivel? Blaskó Bélával, aki később Lugosira változtatta vezetéknevét, és a magánéletben is koporsóban alvó Drakula grófként híresült el a filmiparban.
— Még szerencse, hogy madarak módjára nem Erdélybe, hanem Feketehegy-fürdőre utaztunk megünnepelni díszpolgárságotokat – csapta le a történet poénját a továbbra is duzzogó Tompa.
Esszéíró, kritikus, prózaíró. 1957. március 1-jén született Bácskossuthfalván (Stara Moravica), a korábbi Jugoszláviában. 1980-tól Zomborban (ma:Szerbia) él. Legutóbbi kötete: Ami átjön – magyar olvasókönyv (2011), legutóbbi díja: Székely Bicskarend (2012). Rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának (2005). Írásai 15 önálló kötetben és 36 antológiában olvashatók. ...
Itt vagyok Csízbe’
Jókai Mór levele Tompa Mihálynak
Drága Barátom, Tompa,
itt vagyok Csízbe’, láthatod,
ne legyél annyira otromba,
miközben feneket áztatok,
hogy időben meg nem érkezel.
Már két napja itt van Lévay,
velem egyidős, mégis lekezel,
pediglen nem épp mai
a versezet, amit írogat.
Mindegy. Ő tudja, miért
költ papírra örökké sírokat,
és ki az, ki ért
Lila gőzfátylak, párolgó szavak
Apokrif találkozás Tompa Mihály, Jókai Mór és Lévay József között
A koraesti alkonyatban
hárman ülnek a sétány végén,
a töprengő fák néma lombjai alatt.
A csízi fürdő medencéi fölé
lila gőzfátylak, párolgó szavak gomolyogtak.
Tompa Mihály kalapjával bíbelődött,
kénes pára illan feléje –
barátaim – mondta –, még hiszem,
az ember szelleme az árbocos időt belakja,
Miskolc még emlékszik, amikor mindhárman
ugyanígy együtt ültünk az Avason.
Bagatell a tanulságról
[É]lned […] kell.
Vörösmarty Mihály
A családi legendárium szerint büszke magyar ükapám büszke tót unokatestvérével mindig történt valami.
Például egyszer egy kifutófiúba botlott, aki hanyatt esett, és elájult.
Távoli rokonom felkapta, a közeli fogadóba vitte, és folyékony lelket öntött bele, hogy magához térjen – sikerrel.
Hálából a fiú elmesélte, minek volt szem- és fültanúja nem sokkal korábban.
Reggel levelet vitt Jókai Mórnak.
A csízi strandon
Csíz-fürdőre társzekér fordul be
bakján a jó Tompa Mihállyal.
Merre mozog? Előre vagy hátra?
Elnézést. Lehetne előre és lehetne hátra,
tehát legyen inkább oldalra. Na de
melyik oldalra? Bocsánat. Igaz.
Legyen akkor inkább körbe.
Az új irány: körbe-körbe.
Fürdő csízek
Ha lehet, kerüljük a panaszkodást.
Persze, nem lehet. Csak odázni.
Eleinte jól megy, oldódunk hallgatagon,
meg kell érkezni, mint a vonuló madárnak.
Az út körülményeinek kielemzése,
elfogadható-e a szállás, hova tovább
az otthoni dolgok megszakértése elébb.
madarak és tollak
a madarak halhatatlanok
égben születnek
ott is halnak meg
valaki azt mesélte fészekben a fákon
tojásból születnek
és vesztüket macska vagy más kórság okozza
végtelen lebegésnek látszanak
mintha ugyanaz a néhány madár keringene
azon az égen
az összes égen
Elmondhatnám
Tompa Mihály azonos című versére
rózsáimat tépázza a szél
amiket utolsó találkozásunk
során megcsodáltatok
akkor Jókai meg sem álmodta még
a börtön virágait
„te egy aranyember vagy”
mondtam poharamat emelve
rózsáimat tépázza a szél
amiket utolsó találkozásunk
során megcsodáltatok
akkor Jókai meg sem álmodta még
a börtön virágait
„te egy aranyember vagy”
mondtam poharamat emelve
– állítmánynak szántam
cím lett belőle –
akkor koccintottunk utoljára
az idő zsákmányai lettünk
a széthullás áldozatai
kálváriánkat nem enyhítette
Feketehegy-fürdő gyógyító vize
hisz a holtakat nem kérhetjük számon
elmondhatatlan mit éreztem
míg veszteségeinket számba vettem
mindennapi mesétekben
holnap már én sem leszek
csak könyvek lapjain maradunk
halhatatlanok
megszakad ami elmúlt
de rátok még hosszú út vár
ám szívet cserélni nem lehet
és mindig jön egy útelágazás
ahol elköszönni kell
ahogy most is
– és már nevetve sírok
hisz látom emléktáblámra
milyen mottót írtok
1959-ben született Hajdúnánáson. Diplomáit Debrecenben (KLTE) és Nyíregyházán (BGYTF) szerezte. Mátészalkán él. A Partium folyóirat főszerkesztője. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a Kölcsey Társaságnak. 2021-ben elnyerte az MMA Illyés Gyula-díját. Emellett Ady Endre- és Ratkó József-díjat, valamint Quasimodo-különdíjat is kapott. Legutóbbi verseskötete Fagypont alatt címmel a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. ...
Tompán jó
Avagy Lévay jó Tompán amúgy
Mikor egy tompa szombat reggelen,
egy aranynak nevezett ember
(lévén minden szombat lehet ilyen)
feszült neki a nesznek,
akkor három ember az erdő szélén
három lépést előre.
Egy Jó, egy Tomp, egy Lé.
JTL
Micsoda mozaik.
Neszben járnak utaik.
(Ilyen van, hogy „neszben járják utaik”?
Mondjuk, nekik minden lehet.)
Az erdő szélén, tónak partján
össze is értek lépteik.
Egymásra néztek, egyik a gólyához,
a másik egy nábobhoz,
harmadik a péteri fészekhez akart beszélni.
Majd pödörtek egyet a bajuszon és…
és…
és akkor mondták, el a pödréssel,
beszéljünk inkább másról,
beszéljünk a víznek jobb és bal partjáról.
…
Semott
Drága polgártársaim a díszben, ti ott, én Füreden. Kétszáz évfordulós egy importált világban, háziköntösben szemközt magammal, pipám keretben, néhány holmira azt írták, restaurálás alatt, üvegfedél őrzi a semmit. Nem látnak, nem váltottam jegyet, amúgy sincs zsebem. Az van a kassza fölött, bankkártyával is fizethetek. De nincsen itt bank, és paklit se látok.
Nagyon fényesítik a funért, pusmogják, álomtitkár nézi majd a házam. Kihúzom magam, belerúgok a porszívóba, nagylábam ujja fájdul.
Szemekbe
„Múltra emlékező, jelent érző, jövőt látó, tehetetlen porszem.”
Jókai Mór
„Ott künn szinte csikorog.”
Lévay József
„Egy porszem sincs, mely azt megszeplősítené…”
Tompa Mihály
De ha porszemek
vagyunk is vízbe
süllyesztve, medencébe
ülepedni, felkavartan visszaverve
a nagy körforgásba – mi másba –,
Semlény futása
AI bort iszik, vizet prédikál
Bizzál magadban, türj fenséggel;
Nézd, milyen vékony a fenyő,
Hajlong, küzd száz-irányu széllel,
Mégis csak egyenesre nő .. .!
Soós Miklós
Aznap a Hernádon gázolnak át először,
miután a Tompa Rádió Versállásjelentésében Arany beszólja,
azon ma nincs gázló. Azon nyomban márpedig ők akkor is,
azért is átgázolnak, nekik az átgázlás jár. Már csak játszásiból,
Tompa plusz Herman Ottóné
A Pele-lak regéje
Ily gyönyörű képet nem feste Giotto:
Itt lakott jó barátom, Herman Ottó.
Itt éldegélt hűséges hitvesével,
Ki traktált folyton friss húslevesével,
Ugyanis gyakran (majdnem minden nyáron
Néhány napig etetett, minden áron…)
Meghívtak engem magukhoz üdülni.
Beszélgetni, avagy csak csendben ülni,
Elmélázni a vad fenségü sziklák
Között, kutatva elmélyülve titkát
Madárnak, póknak, hegynek és bereknek,
Hazánkban egykor élt ősembereknek…
Tompa+Herman Ottóné
hosszú az ősz, de hosszabb a nyár
az idő ragacs
a múlt közel él
karom a válladon, itt ez a ház
nem is ház, villa, és figyelj,
hogy mesél
veled az erdő
versektől hangos
mi hárman, együtt
értjük a létet –
a lombokban Isten
bújik meg, mondod
én ugyan nem,
de mondjuk te érted
3T-2.0: tiltás, törlés, tévedés
– Igeeen – nyújtotta válaszát a hívott fél, pedig már megbánta, hogy felvette a telefont. De most már nem mondhatott nemet. Nem értette, ki van a vonal másik végén, és azt sem, hogy mit akarhat tőle. Valami címet kérdezgetett, meg találkozót emlegetett. Találkozót! Ráadásul hármasban.
– Attól tartok, téves hívás lesz – igyekezett volna udvariasan visszautasítani az ismeretlent, de az erősködött, hogy leginkább csak a cím miatt hívta.
– Hárman párban! Ugye, jó lesz?! Mit szólna hozzá?
Váll-vállvetve Pelelakba
Így együtt, hárman, útjukat komótosan
járják, meg-megállva, ha a társaság
felett magasan keringő barát-keselyű,
napfényben fürdő szárnyát meglebbentve,
a méltóság nyugalmával üzen nekik fentről.
A fakopács, a búbosbanka, az aranymálinkó
sem mutatja meg magát senki másnak,
csak a hosszú, fehér szakállú, kalapos férfi
rájuk vetülő, fürkésző szemsugarában
incselkednek, beleröppenve bukfenceznek.
A bölömbika bömbölésről meg liba bőréről
Malozsácska bolondít engem!
Igaz, egykori széptevőid inkább a Miazmácska névvel illetnek, minthogy végül hoppon maradtak téged abajgató gerjedelmükben. Ők terjesztik széltében-hosszában veled kapcsolatban, merő zavarodottság tévelyg lelkedben. Ezzel szemben csak azzal vádolhatnak, kedved leled folklorista legendákban, regékben, tetézve ezt igaz madárkolorista elkötelezettségeddel.
Mégis ők bizonygatják egymásnak, vízbe bocsátkozásid és hullámokból bontakozásid érdemdús percentjeiben – persze magukra gondolva.
– Minden nádifattyú alias pikkelysuhanc vagy vízilelenc szűzhártyát hord a zsebében.
Ennek ugyan vajmi kevés valóságalapja van, ám köthető a te sok-sok falunépi titkokkal büszke fámáidhoz. E ráolvasásnak is gyanús beszélyeid huncutságokban szoktak bővelkedni, felhergelve a hímeknek eme „színe-virágát”… Velem is csak úgy kedved szerint űzöd ugratásid… és így lett akkor is!
…
A madarak hasznáról
A madarak hasznáról és káráról
mit sem tud az obsitos
ki térdig vérben gázol.
A magyar halászat könyvét
a Habsburg császár embere nem forgatja.
Szökevény szemükben ez a szilaj vadember,
aki ha teheti csak a természetet járja,
vagy gyöngybetűkkel rója a sorokat.
Kígyót, békát összehord, pókot rajzol,
a jégen mezítláb jár,
tekintetével ámulva követi a sármány röptét
amint fészkére száll.
Pele sem igaz
– Mint oldott kéve, széthull nemzetünk …! – nagyon szép hasonlat, de nem gondolja, hogy túl reményvesztett ez a verse? – kérdezte Herman Ottó felesége a vendégétől.
Tompa Mihály lemondóan válaszolt: – Csakúgy, mint a valóság. Valóban megirigyeltem a gólyamadarat, hogy neki két hazája is van, s nekünk egy sem. Milyen jó neki: ha itt zordra válik az idő, délre költözik. De hát erről a maga férje sokkal többet tud.
Herman körbemutatott a Pele-lak tornácáról: – Mi is vándorlunk drága Kamillámmal Budapest és e csodavidék között. Lakni lehet több helyen is, de haza csak egy van, az igaz.
– Megmutatja a verseit? – fordult Tompa Borosnyay Kamillához. – Úgy hallottam, igen kedveltek a gyermekek körében az írásai.
Kamilla örömmel indult a házba, Herman mosolyogva nézett utána: – Valóban ragyogóan ír, művelt nő, igazán kiváló társ. Gondomat viseli, még a cigarettát is letetette velem, és végtelen türelemmel viseli az én egyre rosszabbodó hallásomat. Hálás lehetek Jászainak, hogy felbontotta velem a jegyességet. Bizonyára Isten akarata volt ez, habár akkor igen zokon vettem.
A költészet maga
Herman: Közös munkának túros a háta, de ha már ezt kérte a Vass, akkor legyen.
Kamilla: Kezdjetek hozzá, Ottó, addig én főzök egy kávét. Lesz mellé néhány túros táska is.
Tompa: Az jó! A jó erős kávé a múzsám. Meg a kisüsti flórája.
Herman: Édesem, én inkább egy kamillateát kérek.
Kamilla: Rendben, kedvesem. Tudom, tudom, mézzel, ahogy szoktad.
Herman: Nézz körül, Mihály! Egyetlen magyar hercegnek sincs ilyen parkja, benne olyan sziklája, mint a kertem völgyének peremén álló Fehérkő-lápa. Költeményt követel. Ülj a sziklára, és vess papírra valami effélét: ülsz a csillámló sziklafalon, és mire befejezed, már a kedves vacsora melege száll.
Kamilla: Ó, kedves Ottóm, hol van még a vacsora! A sült hús.
Tompa: Kedves Ottó, remek ötletet adtál! Ez a csend a szívemig ér. Szoktatom magam. És persze ebben is nagy segítőm a környék Flórája.
Herman: Nézz körül, Mihály! Kertünkben kanyarog a Szinva kis ága, amott a két kis kalimpáló famalom. Vizében villámgyors pisztrángok ficánkolnak. Ezek és a patakparti lugasok, meg a hidacskák tollért, rímekért kiáltanak.
Tompa: Nahát, Ottó, benned egy költő veszett el! Mint a bibliai Józsefben, vagy a hun Attilában.
Kamilla: Itt vagyok, kész a kávé és a kamillatea.
…
Papír, vászon, deszka
A Tompa plusz antológia digitális kiadása
Bemutató a Miskolci Egyetemen
Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Miskolci Egyetem közös szervezésében rendezték meg július 5. és 11. között a Kárpát-medencei 38. „Beszélni nehéz!” anyanyelvi szakkörvezetői tábort, melynek programjában a Spanyolnátha Tompa plusz antológiájának digitális kiadását is bemutatták.
Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Miskolci Egyetem programja mintegy ötven általános iskolai és középiskolai magyartanár részvételével zajlott az Egyetemvárosban.
Tompa Mihály és a mai művészek
Érdekességek az idei Légyott antológiában, Filip Gabriella előadása a Tompa Mihály Könyvtárban
Tompa Mihály és a mai művészek
Érdekességek az idei Légyott antológiában
Előadó: Filip Gabriella kulturális újságíró
Fotó: Tompa Mihály Könyvtár, Miskolc
Performansz a Vidám Pávához
Drozsnyik István Szoborparkjában
A Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Vidám Páva – Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház projektje: szoborpark- és műteremlátogatás Drozsnyik Istvánnál, Miskolc, 2025. július 22.
Drozsnyik István performansza Tompa Mihály és Pávai-Vajna Ferenc, s Szombathy Bálint és Fecske Csaba emlékére, a hernádkaki Vidám Pávába, a 33. Önök Kerték Spanyolnátha Kertfesztiválra (2025. szeptember 27.) készülő „Pávai-Vajna Berekfürdőzés közben Tompa pávájára gondol” c. szobrának készülése közben.
Közreműködött: Jacsó Pál, Mikita Gábor, Némethi Lajos, Vass Nóra, Vass Tibor. Az eseményt videókamerával Dobos Klára, fényképezőgéppel Vass Levente rögzítette.
Stella Cumaniae-díj és Berekfürdő díszpolgára
Bartha Júlia és Hosszu András ajánlásai
Dr. Bartha Júlia
Javaslat Bán Andrea Stella Cumaniae-díjára
Bán Andrea néprajzkutató, PhD aspiráns. A Debreceni Egyetem néprajz szakát végezte el, s ugyanezen az egyetemen doktorál, jelenleg a disszertációja védése előtt áll.
Kutatási területe a Nagykunság népművészete, népi növényismerete, beleértve a gyógy-és festőnövényeket is. Néprajzi érdeklődése az Alföld jellegzetes kistája, a Nagykunság és a vidék névadó etnikai csoportja, a kunok műveltségének hagyományos elemei. Olyan terület, amelynek a tudományosságban kevés hagyománya van. Bán Andrea munkássága alapkutatásnak minősül, mondhatjuk: úttörőmunkát végzett ezen a területen.
