Ha legközelebb találkozunk, megkérdezem, mi a véleményed arról, hogy Macska a fára. Mi a véleményed, ha ez lenne címe, ha valaha megszületne, az első gyerekverskötetemnek. Jónak tartanád-e, ha csak azért, mert arra utal, mennyire szeretném majd gyerekversben fejtegetni nyelvi csínjainkat-bínjainkat, többek között „a macska fel van mászva a fára”-típusú kedves helytelenséget.
A légyotton ízlelgetjük majd, mi lenne, ha nem számolnánk a névelővel, Macskafára, Macskafa. Olyan a lakásban élő macskáknak van. Koptatófa, aminek, mondod, ha vasstibisen a végéről hagynánk el a nemnévelőként szereplő hangzóját, az már szinte az állat fújására emlékeztető, hangutánzó szó: koptatófff.
Annyit ülünk a Spanyolnátha-írásaid felett, hogy ráérünk elzsibbadni. Írok majd még a sem-ről is, mondod elmacskásodásaink közepette. Francokat az utókorba, jussodban előbb-utóbb megtalálod.
Elmondod azt is, nem először, miért tetszett meg elsőre a Hetvenhét magyar énmese címjavaslatom, s azt is, miért nem sürgeted továbbra sem tervemet. Igen, Tibi, tényleg ne jelenjen meg Spanyolnátha-kötetem ősznél hamarabb, hiszen idén is megyek a Kertfesztiválra, debütáljak az Önök Kertéken a hetvenhetedik Fecske-, és a kétszáznyolcadik Tompa-születésnap alkalmából. Ünnepeljük azt, hogy mi ketten, Tompaő és Fecskeén, együtt kétszáznyolcvanöt évesek leszünk.
Az arnóti macskák látványnapozása úgy van felmászva a falhoz támasztott létrára, hogy árnyékuk jól kivehetően 285-öt rajzol. Nem arról volt szó, hogy macskák jönnek megint a számra, hanem arról, hogy én adok elő a kétszáznyolcvanöt-gyűjtésemből. Van ilyen thai viszkiből, Thaiföldön szerelt Ikarus buszból, ott A 285-ös járat című film, egyes buszokra onlájn kedvezménnyel ennyibe kerül a helyjegy, ennyi költemény van az 1970-es Szép versekben, ami neked és nekem is hiányzik a sorozatból… Erre a macskák mégis megrajzolják itt felül, múlhatatlanul nekünk a Tompa plusz Fecskeént.
Ajj, de jó, hogy mondod, Tibi, ki ne hagyd a kötetből az egyik kedvenc Légyottomat, a Bartók plusz Pilinszky plusz Fecskét! Tudod, amelyikben Fecske szögligeti tücsköt hallgat, a tücsök ma olyan pilinszkys. Dehogy hagyom, szép Parti Nagyos utalással terhes, Fecske ma olyan vajdajános, ott lesz minden Légyottod. Hangolódj rá az idei Tompa plusz Jókai plusz Lévayra, dolgozzunk kicsit előre, nem hiányozhat majd az se, és 2026-ban Tompa plusz Pávai, ha lesz, az lesz aztán igazán Berekfürdőszívvellélekkel telt, Tompavénes Fecskehős.
A hernádkaki macskaárnyak is felülmúlhatatlanul képesek kirajzolni a 285-öt. Megbeszéljük egy ilyen árnyjátékos napon, kézenfekvő lenne ugyan a 77. születésnapra, tavaszelőn a debüt, s készenfekvő is lehetne, de tényleg, minek az a rohanás, győzködöd magad, s győzködsz, tulajdonképpen engem is, aki nem is akarom. Valóban, nem kell az még nyárra se, szép ugyan a könyvhét, mondod, de a város kissé mintha hálátlan, nem hív könyvhetezni sehogy, nincs érdeklődő kérdés, mintha ott se lennék, mintha itt se. Miskolcon arnóti, Arnóton miskolci, és különben is, én egész évben hetvenhét vagyok, tehát legyen a bemutató ősszel, Hernádkakon. És különben is: hogyhogy te nem vagy Miskolcon kaki, Kakon meg nem vagy miskolci? Jajdehogynem, mondom én, ha itt a macska, akkor ott a fa, ha ott a fa, akkor itt a macska. Erre az a válaszod, mi inkább vagyunk a fáramászat vagy a koptatófff. Ráadásul nekem ott van Berekfürdő is, ott vagyok én Berekfürdőnek. S én, a szívemben örök szögligeti, miért sajnálom azt, ha egyes helyek nem bánnak jól velünk. Jól bánnak azok, mondom, és mi attól vagyok Nórával jól Bereken, hogy te is ott vagy velünk, mondanom sem kell, több mint húsz év Berekfürdő óta.
Nem is kell győzködjelek, s mivel mindig is kapható vagy a derűre, jókat mosolygunk azon, hogy a kétszáznyolcvanöt megünneplésének legalább annyira értelme van, vagyis nincs, mint a Hetvenhét magyar népmesére ráhajazni csakis azért, mert hetvenhét éves lesz az emberfia. De nincs szükség annak bizonygatására, hogy azért is címezzünk így, mert sokkal többről van szó, mint egyszerű ráhajazásról, hiszen mint ahogy az Illyés Gyula-kötet meséi magukon viselik tájegységeink szövegalakítását, nyelvi zeneiségét és leginkább az érintett vidékeken ismert szavait, úgy Fecskeőd otthoni, azaz: szögligeti, miskolci, arnóti „tájnyelvei” is maguktól értetődően, értően épülnek be írásaidba.
Nem várod meg a hetvenhetedik születésnapod, elsietsz hamarabb, itt hagyva a dilemmákkal, felülír-e az élet, felül-e a halál, legyen-e költnapi, városünnepi, könyvheti, légyotti a könyv, hiszen majdhogynem készen fekszik mindened úgy, hogy megvalósulhatna, vagy várjuk meg vele tényleg a kétszáznyolcvanötöt. Megvárjuk, tartjuk magunkat.
Meghatódsz rajta minduntalan, szeretsz rajta meghatódni, sokadjára, ezért is újból el kell mondanom, miért lesz köteted mottója a Mese című versed. Következik az elsőéves főiskolásként a miskolci Kazinczy Könyvesboltban szerzett élményem évi rendes elMesélése. 1987, sajnos ugyan nem az év 285., de szép napja. A helyi irodalom külön polcon, köztük Vakfolt című köteted, melyben a Mese című haikud jön velem szemben először. A haikuról már tudok, rólad még nem, egyálltó helyemben időzök írásaid felett sokat. Harminc forint, a cigarettámhoz mérve Borsos, nem lehet kihagyni a Mesélésből, hogy köteted felelős kiadójának ez a vezetékneve, de szerencsémre megveszem. Azóta szorosan velem tartanak örökérvényűn-szép, gyémántragyogású világtengely-sorai: „Lábnyom a hóban: / kusza, tétova írás, / testmeleg mese”. Mesémet azzal bővítem, bennem ez hívja életre, indokolja az énmese szó címbe emelését, s ha már teFecskéd ezt teszi, lehessen ez a Spanyolnáthában megjelent Fecske-énmesék hívó szava Szögliget (szülőfalud, gyermek- és kiskamaszkorod helyszíne, díszpolgárilag otthonod), Miskolc (ahol – fél évtized Arnót-év megszakítással több, mint négy évtizedig éltél), Arnót (utóbbi éveidben lakóhelyed) mellett.
Tudod, mennyire szeretem körüljárni a sem szót, ezért úgy is emlegeted nekem, Hetvenhét magyar énseme. Mondod, nem sok könyved lesz már, régebb óta dédelgeted, hogy a Spanyolnátha-közléseid egyben legyenek, Spanyolnáthameséid, melyeket az elmúlt húsz év alatt a felkéréseimre írtál. A Légyottok legyenek összegyűjtve, igen, egy ciklusban, s a többi egy másikban, s persze, hogy néhány újabb a régebbiek között, utóbbiakkal berekfürdőzzünk is, a Spanyolnátha Berekkel is összeforrt lénye így ott. Vagyis, ha már a termálvíz, összemelegedett.
Hát már csak megnézem, a Spanyolnátha-felkérésre írt Légyott-verseidnek melyik a 285. szava. „Azt”. Akutyafáját, macskaárnyékát, koptatófffját, de jó lenne tévedni, a Kékszakállú szerepel utána, mégiscsak jobban illene.
Huh, tévesztek, szerencsére, egy névelővel nem számolok.
Elülünk a berekfürdői büfésoron, a lábunkhoz dörgölőző, az elképesztő mennyiségű halfalatkáktól mára ismételten sörhordó nagyságúra domborodott macskák között. Spanyolnáthás szavakat morzsolunk nekik, azok szám szerint képesek fölenni még, mert az a dolgok napi rendje, a pontosan kétszáznyolcvanötöt.
Utána kifekszünk a napozóágyra.
Egy macska a szétfeküdt délutánja után még bágyadtan megbámul, s felül, múlhatatlanul.
Ott ül azóta is. Törölhetetlen üzenet.
Milyen béna, ha egy elhunytnak, csak mert szól a fészbuk, hogy születésnapja van, a tájékozatlan nagyagyúak írnak az üzenőfalára. S béna, ahogy elül, ott is marad.
Rá kell jönnöm, nem is béna. Nagyágyús dolog is lehet az.
Ha macskakaparással is, de üzenem faladra: Boldog hetvenhetedik születésnapot, Csaba, s Tompával boldog kétszáznyolcvanötödiket nektek!
Legutsószó
Drozsnyik Istvánt arra kértem, mikor ’munkálkodásra’ átadtam neki Csaba e kötetbe szánt írásait, hogy ne az egyes Fecske-műveket, hanem a barátságukat illusztrálja. Nagy vonalakban rajzolja meg, érzékeltesse azt a kapcsolatot, mely a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Vidám Páva – Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház szellemiségéhez kötődik, és az utóbbi években az Istvánnál tett közös műterem-látogatásainkon, szoborparkjában teljesedhetett ki. Képezzen le olyan saját énmeséket, melyekkel cimboraként társulna Csabáéihoz. Nagy vonalakat kaptunk. Köszönjük szövetségüknek, hogy e könyv így még énmesélőbb kedvében lehet.
