Még nem ismerem jól. Kétségtelen viszont, hogy már az első megjelenésével magára vonja a figyelmet. Szeretem az ehhez hasonlatos erős benyomás élményét. Tetőtől-talpig végigmérni, fürkészni a mimikáit, követni a gesztusait, és alig várni, hogy megszólaljon. A hangja, a kimondott mondatok tónusa, és amit közöl, elengedhetetlen, hogy meglegyen bennük az összhang, és tetszést nyerjen. Ő ilyen. Muszáj észrevenni. A tömegből is kitűnik, és bárki akaratlanul a követőjévé válik.
Kicsit magasabbnak képzeltem, és aggódtam, hogy majd lötyögni fog a lábamon a cipője. Annál rosszabb nem is lehetne, ha minden lépésnél elvonná a figyelmemet. Pláne, hogy életveszélyes. Ezért is megnyugtató érzés, hogy a cipő nem csak pontosan illik a lábamra, kényelmes is.
Tetszik az ízlése és az igényessége, a mindig alkalomhoz illő ruhája és ékszere. El tudom róla képzelni, hogy egy álmos szombat reggelen a piacon is van az öltözékében valami elegáns, miközben a zöldségeket szépen sorban elhelyezi a fonott kosarában. Körülötte egyre több a bámész vásárló, akiknek mit sem számít, hogy esetleg annál a standnál drágább néhány elengedhetetlen hozzávaló a kedvenc hétvégi ebédhez. A vonzás törvénye mindent felülír. Eltörpül a legcsekélyebb önámítás is az elkapott pillantásokban vélt viszonzástól. Személyessé válik az ismeretlen rajongva bókolás, hogy mindez valóban imponál. A légkör megváltozik, a szálló porszemek felragyognak a csarnokba beszökő, egyre erősödő napsugarak fényében, és az élmény akkor sem illan el, amikor ő mégis szó nélkül távozik.
Érintve a ruháinak szánt szöveteket, szinte rám simul a bonyolult szabásminták vonalaiba rejtett tartása: fej kicsit megemelve, vállak lazán ejtve, hasfal finoman behúzva, könnyed kontraposztban, főleg a bal lábra helyezve a testsúlyt, majd egy váratlan vagy hangsúlyos pillanatban átbillenve a jobb lábra. Plusz egy csipetnyi kifinomult nőies gesztus, és fel sem tűnik a szándékos figyelemelterelés. Ezt csak a legérzékenyebbek vagy a már beavatottak veszik olyannyira észre, hogy még azt is eldönthetik másodpercek töredéke alatt, mindez tőle helyén való-e vagy inkább pimasz… tőlem.
Titkolt örömmel mosolygok, mert szinte látom, ahogyan forgok a tükör előtt, és már nem kacérkodok a gondolattal, hogy ezt a stílust bevezethetném a saját ruhatáramba is. Hamarosan benne lesz – rám meglehetősen a legnagyobb hatással. Mígnem idővel természetesen harmonikussá és természetessé válik az élménye. Most egyelőre még a bennem lakó kisördögöt ébresztgeti.
Tetszik a pontossága, a fegyelme. Kedvelem a jelenlétét, bármi is történjen körülötte. Mindenütt ott van. Mindenhez közel. Mindennek a részeseként. Kihívás ilyenkor csendben láthatatlanná is válni, amire ő kétségtelen, hogy alkalmas. Csupán a sorok mögött kell kiolvasnom a hogyan-t és, hogy mikor és miért teszi. Diszkréten figyelmességből, máskor a növekvő feszültség oldásaként, esetleg tehetetlenségből. Lélegzetvételnyi szünetekre mindenféleképpen szükség van. Máskülönben összepréselne a kiszámíthatósága.
A mérhetetlen szigorúsága tart némi távolságot, ami eleinte nem igazán zavaró, hiszen így hiteles az összkép. Csak amikor érzékenyebb rétegeket kezd el boncolgatni a megbolygatott felszín, onnantól kezdve tör fel belőlem az ellenkezhetnék. Fölöslegesen. Nem lehet vele vitatkozni. Képtelen bármilyen alkura. Olyan csökönyös, hogy már-már felrobbanok tőle, és legszívesebben rácsapnám az ajtót. Vállalhatatlan! Összeegyeztethetetlen! Szánalmas! Végül mégis megható, ahogyan összeomlik. Apró termetemre zuhan. Teljes súlyával földre ránt. Így még hitelesebb a törékenysége. Én pedig megnyugodhatok, hiszen mégis csak nekem van igazam.
Pár hét múlva már mindent tudni fogok róla, és estéről-estére velem lép majd színre, átengedve magát a mozdulataimnak, a hangomnak – átengedve magam az érzéseinek, a gondolatainak, a szigorúságának és a csökönyösségének. Eleganciával, puha, finom szövetekbe csomagolva, diszkréten felékszerezve ott leszünk egymásnak a színpad zegzugos díszletében, a rivaldafényben, a színházterem visszhangjában, készenlétben az ügyelővel, a súgóval, a díszítőkkel.
Nem váltjuk meg a világot, csak odaadjuk összesűrítve a valóság láthatóságát és választhatóságát, szépségét és nyomorúságát. Megállítjuk kicsit az időt – hiszen mi végre, és hova is rohannánk a nap minden pillanatában anélkül, hogy tükörbe is néznénk! Eggyé válunk, amint felgördül a függöny, az első benyomásért, a felismerésért, az elfogadásért, a részvétért, a tanulságért, a nevetésért és a sírásért, az elismerő tapsokért.
Szeretni fogom őt, ahogyan szerethető leszek én is általa.
2025, Koog aan de Zaan, Hollandia
