rózsáimat tépázza a szél
amiket utolsó találkozásunk
során megcsodáltatok
akkor Jókai meg sem álmodta még
a börtön virágait
„te egy aranyember vagy”
mondtam poharamat emelve
– állítmánynak szántam
cím lett belőle –
akkor koccintottunk utoljára
az idő zsákmányai lettünk
a széthullás áldozatai
kálváriánkat nem enyhítette
Feketehegy-fürdő gyógyító vize
hisz a holtakat nem kérhetjük számon
elmondhatatlan mit éreztem
míg veszteségeinket számba vettem
mindennapi mesétekben
holnap már én sem leszek
csak könyvek lapjain maradunk
halhatatlanok
megszakad ami elmúlt
de rátok még hosszú út vár
ám szívet cserélni nem lehet
és mindig jön egy útelágazás
ahol elköszönni kell
ahogy most is
– és már nevetve sírok
hisz látom emléktáblámra
milyen mottót írtok
45 Megtekintés
22 mp
