– Mint oldott kéve, széthull nemzetünk …! – nagyon szép hasonlat, de nem gondolja, hogy túl reményvesztett ez a verse? – kérdezte Herman Ottó felesége a vendégétől.
Tompa Mihály lemondóan válaszolt: – Csakúgy, mint a valóság. Valóban megirigyeltem a gólyamadarat, hogy neki két hazája is van, s nekünk egy sem. Milyen jó neki: ha itt zordra válik az idő, délre költözik. De hát erről a maga férje sokkal többet tud.
Herman körbemutatott a Pele-lak tornácáról: – Mi is vándorlunk drága Kamillámmal Budapest és e csodavidék között. Lakni lehet több helyen is, de haza csak egy van, az igaz.
– Megmutatja a verseit? – fordult Tompa Borosnyay Kamillához. – Úgy hallottam, igen kedveltek a gyermekek körében az írásai.
Kamilla örömmel indult a házba, Herman mosolyogva nézett utána: – Valóban ragyogóan ír, művelt nő, igazán kiváló társ. Gondomat viseli, még a cigarettát is letetette velem, és végtelen türelemmel viseli az én egyre rosszabbodó hallásomat. Hálás lehetek Jászainak, hogy felbontotta velem a jegyességet. Bizonyára Isten akarata volt ez, habár akkor igen zokon vettem.