A madarak hasznáról és káráról
mit sem tud az obsitos
ki térdig vérben gázol.
A magyar halászat könyvét
a Habsburg császár embere nem forgatja.
Szökevény szemükben ez a szilaj vadember,
aki ha teheti csak a természetet járja,
vagy gyöngybetűkkel rója a sorokat.
Kígyót, békát összehord, pókot rajzol,
a jégen mezítláb jár,
tekintetével ámulva követi a sármány röptét
amint fészkére száll.
– Nem hallom a dalt, nem hallom mit mond –
Lombos fák, berkek, buján tekergő szecessziós indák, s a patakon túl
a virágos rét vár, szarkaláb, sáfrányfű, pipacs, zsálya
illatos Kamilla
Kamilla, gyógyír testemre lelkemre, süket fülemre
Segíts rajtam!
Mit mond, a barátom?
Fiaim, csak énekeljetek, azt mondja,
Nem számít, ha preparált, ha kitömött a madár,
Csak énekeljetek, mondja, hadd zengjen az erdő, mező,
hallja meg az is, ki a szebb jövőt csatatérrel cserélné fel.
A madár haszna a dal,
a kára ha preparált.
A hal haszna a néma dal,
mely süket fülekre talál,
de mégis, mégis azt mondom;
Fiaim, csak énekeljetek.
