Olyan volt az égbolt

Ad notam Tompa plusz Jókai plusz Lévay

             — Napokig mesélhetnék fürdőélményeimről – kezdett bele eleve végtelennek tervezett mondókájába Tompa, miután elhessegette a kissé tapintatlan felszolgálót a fürdőhely számtalan filagóriájának egyike árnyékában szivarozó és iddogáló háromfős társaság közeléből. – Ha kevésbé érdekel a teológia és a poézis, Istenemre mondom, balneológus vált volna belőlem.
             – Szerencsénkre helyesen választottál, Barátom – vette elejét a várható szóáradatnak Lévay a maga diszkrét módján. – Az elszalasztott, soha vissza nem térő lehetőségek felett felesleges lamentálni. Igyunk inkább Miskolc díszpolgáraira!
             Az önérzetében sértett Tompának illett volna pohárköszöntőt mondania, ám csupán felemelt pohárral biccentett társai felé.
             – Aprópopó, díszpolgárság. Tudjátok, hogy én Bács-Bodrog vármegyében is kiérdemeltem ezt a címet? Majd válaszra nem várva, belekezdett az egyedi stílusú előadásába Jókai. – Olyan volt a délvidéki Zombor, a hajdani Czoborszentmihály felett az égbolt, mintha végigöntötték volna egy vödör szarral. Abbáziából voltam hazatérőben, amikor átvettem a kitüntetést. Az Adria partján felkeresett Fábián Marcell zombori pandúrdetektív, a modern kriminológia délvidéki meghonosítója, ő közölte velem a hírt. A nejem persze eltessékelte a nászúton lévő nyomozót, mert szerinte üdülés közben is folyton írnom kellene, de annyit mégis megtudtam, hogy az általam ismeretlen Sándor Béla megyei főispán ötlete nyomán Zombor város 1893. május 30-án megtartott közgyűlésén egyhangúlag megválasztottak díszpolgárrá. A Magyar Polgári Kaszinó erre az alkalomra dombornyomású bőrrel kárpitozott karosszékeket készíttetett és koncertzongorát vásárolt. A közgyűlés a Vadászkürt Szálló előtti teret rólam nevezte el.
             — Ha már Bács-Bodrog megyeszékhelyét említetted, nekem is van egy oda passzoló történetem – vette át a szót a nagy mesemondótól Lévay. A város polgárai közadakozásból színházat építettek, forgószínpaddal, meghitt páholyokkal, két karzattal, 330 férőhellyel. Itt játszotta a Nemzeti Színház Lándzsarázó Vilmos Arany János barátom mellett általam is fordított Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiáját. Na és kivel, no, kivel? Blaskó Bélával, aki később Lugosira változtatta vezetéknevét, és a magánéletben is koporsóban alvó Drakula grófként híresült el a filmiparban.
             — Még szerencse, hogy madarak módjára nem Erdélybe, hanem Feketehegy-fürdőre utaztunk megünnepelni díszpolgárságotokat – csapta le a történet poénját a továbbra is duzzogó Tompa.

Esszéíró, kritikus, prózaíró. 1957. március 1-jén született Bácskossuthfalván (Stara Moravica), a korábbi Jugoszláviában. 1980-tól Zomborban (ma:Szerbia) él. Legutóbbi kötete: Ami átjön – magyar olvasókönyv (2011), legutóbbi díja: Székely Bicskarend (2012). Rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának (2005). Írásai 15 önálló kötetben és 36 antológiában olvashatók.