[É]lned […] kell.
Vörösmarty Mihály
A családi legendárium szerint büszke magyar ükapám büszke tót unokatestvérével mindig történt valami.
Például egyszer egy kifutófiúba botlott, aki hanyatt esett, és elájult.
Távoli rokonom felkapta, a közeli fogadóba vitte, és folyékony lelket öntött bele, hogy magához térjen – sikerrel.
Hálából a fiú elmesélte, minek volt szem- és fültanúja nem sokkal korábban.
Reggel levelet vitt Jókai Mórnak.
Bejutott hozzá, de hiába, a szobában tartózkodó három férfi ügyet sem vetett rá.
Középen Lévay József ült.
Jobbjában valami követ tartott, baljában Tompa Mihályt.
Szemben vele foglalt helyet Jókai Mór, és festett.
Festette Lévayt a kővel és Tompával.
Közben fesztelenül beszélgettek, mintha csak magukban lennének, így a fiú megtudhatta, hogy Jókai Mór és Lévay József is Miskolc város díszpolgára lett, Tompa Mihály pedig ez alkalomból egy viccet fundált ki: megajándékozta Jókai Mórt egy ikonfestőkészlettel, hogy legyen mivel elkészítenie a Lévay Rexikont, mert úgy gondolta, hogy ideje már Lévay Józsefet Költőkirályként szentesíteni.
Szerencsére Jókai Mór jól értette a tréfát, és aprólékos műgonddal az alábbi szöveget pingálta a kőtáblára:
„Az egyik díszpolgár köszöni Tompa Mihály ajándékát, amivel megfesthette a másik díszpolgárt, akinek aztán e képet ajándékozza Tompa Mihály.”
Nagy kár, hogy a kép azóta sem került elő.
Sebaj, a családi legendák nem azért vannak, hogy bizonyítani lehessen őket.
Elég, ha hiszünk bennük.
