Sokat hiszünk magunkról. Sok ember tükörként tükrözi vissza személyiségünk egy részét, és minden tükör más képet, más igazságot mutat. Gyakran azonosítjuk magunkat hétköznapi szerepeinkkel: „Én ilyen vagyok…”, és rögtön kibújunk a tulajdonságaink felelőssége alól. Mindennapjaink különböző szegmenseiben mindig másként vagyunk jelen.
Sok feladatot vállalunk, mígnem egyszer egy szerep ránk nem talál, és hirtelen rácáfol mindarra, amiben hittünk. Szent Genezius, te is azt hitted, hogy Isten nélkül is érdemes létezned. Egészen addig, míg Ő meg nem talált téged. Téged nem pusztán egy szerep talált meg, hanem a sorsod.
Szeretem, ahogy a sors fintora osztja ki szerepeinket… Talán a te kezed is benne van? Talán a saját utad miatt intézted úgy, hogy minden színész utánad olyan szerepeket kapjon, amelyekkel dolga van? Hogy mindegyikből tanuljunk? Hogy mindegyikből láthassuk, milyen sokszínű az, amit az emberek lelkébe ültettél?
Köszönjük Neked…
Köszönjük, hogy gyógyítasz, és hogy olykor feltéped a sebeket. Köszönjük, hogy tanítasz feldolgozni, megízlelni, megmutatni az érzések végtelen árnyalatait. Ez nem mindennapi, és nem adatik meg minden hivatásban. Ettől vagyok biztos abban, hogy a színészet egy olyan hivatás, amelyet Isten irányít. Az Ő dicsősége a lélek összetett játéka, és számunkra, akik megjelenítjük ezt, csak áldás lehet.
