Drága Barátunk! Mint az utóbbi években, idén is megérkeztünk. Szervezetten, a Szervezet utcába. Nóra, Klári, Tibor, Gábor, Pali, Levi, meg szerény személyem. Ezúttal nélküled!
Akciónk dugába dőlni látszik, de csak kútba esett. Néhány napja – az egyébként figyelmes házigazda. Botra támaszkodva, ám a szokásos (hisz ismered!), bár kissé keményebb öleléssel fogad. Fürdőköpenye alól kivillan a törzsét rögzítő bordafogó páncél: testbandázsa.

A tavalyi Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban Fecske Csaba Hetvenhét magyar énmese című kötetének ajánlásaként azt írtam, hogy szerzője termékeny költő. Míg más költők koruk előrehaladtával egyre kevesebbet írnak, ő egyre többet, szinte évente sorjáznak kötetei, az irodalmi lapok rendszeresen közlik írásait. Úgy viselkedik, mintha valakinek el kéne számolnia, amit csak lehet, idejében begyűjteni ama nagy csűrbe, amit aztán az idő vagy föléget, vagy nem. A gyufa az utókor kezében.

Ha legközelebb találkozunk, megkérdezem, mi a véleményed arról, hogy Macska a fára. Mi a véleményed, ha ez lenne címe, ha valaha megszületne, az első gyerekverskötetemnek. Jónak tartanád-e, ha csak azért, mert arra utal, mennyire szeretném majd gyerekversben fejtegetni nyelvi csínjainkat-bínjainkat, többek között „a macska fel van mászva a fára”-típusú kedves helytelenséget.
A légyotton ízlelgetjük majd, mi lenne, ha nem számolnánk a névelővel, Macskafára, Macskafa. Olyan a lakásban élő macskáknak van. Koptatófa, aminek, mondod, ha vasstibisen a végéről hagynánk el a nemnévelőként szereplő hangzóját, az már szinte az állat fújására emlékeztető, hangutánzó szó: koptatófff.